Lehet más járvány is a COVID-on túl?

Több adásban is foglalkoztunk már a COVID-al, hosszútávú következményeivel mint például a fáradtsággal, ami már lassan önmagában is fárasztó. Na de más érdekes okok is állhatnak a hosszan tartó fáradtság, levertség és depresszió hátterében. A kutatók például három évtizede próbálják megfejteni, hogy mi okozhatta az 1990-1991-es öbölháborút megjárt veteránokat sújtó öbölháború-szindrómát. A krónikus fáradtság szindrómához hasonló, ám azon túl más akut és krónikus tünetekkel is járó rejtélyes betegség a mintegy 700 ezer amerikai katonából közel 250 ezer főt érintett, és a brit hadseregből is körülbelül 33 ezren betegedtek meg.

A memória- és koncentrációzavarokkal, hőmérséklet-szabályozás zavaraival, emésztési problémákkal, egyensúlyzavarokkal és gyakran súlyos fizikai fájdalommal járó kórkép mind a közvetlen fegyveres harcokban, mind pedig a harcokban részt nem vett személyeknél jelentkezett. 

Már korábban is felmerült a gyanú, hogy a panaszok hátterében a szarin nevű idegméreg állhatott. Az expozíció vélhetően akkor történt, amikor az ENSZ-koalíció az Irakiak vegyifegyver gyárait és raktárait bombázta. Egy most megjelent kutatás tudományos bizonyítékot is szolgáltathat, miszerint nemcsak azt igazolta, hogy a kis mennyiségű szarinexpozíció okozhatta a betegséget, hanem azt is, hogy a szarin lebontásában résztvevő enzim génjének, a PON1 génnek egy egyébként tüneteket nem okozó mutációja is szerepet játszhatott benne. 

https://www.thelancet.com/journals/lanpsy/article/PIIS2215-0366(22)00077-3/fulltext

Az öbölháború-szindrómán túl számos neurospzsichiátriai kórkép van amivel korábban nem igazán tudtunk mit kezdeni, nem véletlen, hogy olyan megközelítések is léteztek, illetve léteznek, amelyek a köztudatban filmbe illő kínzásként élnek.

Kevés orvosi beavatkozásnak van annyira rossz PR-ja, mint a köznyelvben csak elektrosokk kezelésként emlegetett elektrokonvulzív terápiának. Az eljárást ma elsősorban súlyos, gyógyszeres kezelésre nem reagáló depresszió kezelésében használják, intézményenként és osztályonként eltérő gyakorisággal. 

A Lancet pszichiátriai kiadásában most publikáltak egy kanadai vizsgálatot amely fontos érv lehet az elektrokonvulzív terápia mellett. A hasonló párok elve alapján végzett retrospektív elemzés ugyanis azt mutatta, hogy az elektrokonvulzióval kezelt depressziós betegek között szignifikánsan csökkent az öngyilkosságok száma. Tekintve, hogy az öngyilkosság depresszióban kiemelt jelentőségű kockázat, különösen figyelemre méltó az a majdnem 50%-os rizikócsökkenés, amelyről beszámoltak.

https://www.ecdc.europa.eu/en/news-events/epidemiological-update-hepatitis-unknown-aetiology-children

Ma sem maradunk érdekes járványügyi téma nélkül, és látjuk, hogy lehet más járvány is a COVID-on túl. 

Az április elején Skóciában felbukkant súlyos, ismeretlen eredetű gyermekkori hepatitises esetek híre pillanatok alatt bejárta a világsajtót. Az elég hamar kiderült, hogy a megbetegedéseket nem valamelyik hepatitis vírus okozza, az viszont sajnos nem, hogy akkor pontosan mi. 

Mivel felmerült a lehetőség, hogy esetleg egy adenovírus állhat a háttérben, rögtön megkezdődött az oltásellenes spekuláció, hogy biztos a vírusvektor-alapú COVID-vakcinák okozzák. Erről természetesen nincs szó, de az kétségtelen, hogy egyelőre nem sokat tudunk az eredetéről. 

Az elmúlt napokban az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ frissítette a megbetegedésekre vonatkozó globális statisztikáit. Május 10-éig bezárólag az Európai Unió államaiban százegynéhány esetről tudunk, és csak az Egyesült Királyságban már 160 felett jár a betegszám. 

Az EU-ban három déli országban, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban fordul elő több eset, de a skandináv országokból is érkeztek már beszámolók. Mindenesetre különös, hogy a világ számos országából is érkeztek bejelentések, ugyanis ha valóban járványról van szó, akkor az nem világos, hogy bukkant fel egyszerre földrajzilag ennyire távoli vidékeken ugyanaz a kór.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC9071023/

Néhány évtizede még a távol-keleti filozófiák, életmódok és gyógymódok a nyugati orvoslás szemében minimum gyanúsnak, vagy egyenesen sarlatánságnak tűntek. Benedek István író és pszichiáter Mandragóra című könyvében vitriolba mártott tollheggyel mutatta be a kínai és indiai gyógyítási eljárásokat. Vigh Béla neuroanatómusnak a jóga és az idegrendszer kapcsolatáról írt műve jórészt ismeretlen maradt a szakma számára. 

A kiváló professzor, aki azt állította, hogy a jógik a nyugati világ számára szokatlan mértékben képesek befolyásolni a vegetatív idegrendszer működését, valószínűleg elégedetten olvasná azt a cikket, amely nemrég jelent meg a légzőgyakorlatok és a hidegexpozíció gyulladáscsökkentő hatásairól. 

A tanulmány szerzői azt már korábban kimutatták, hogy a légzőgyakorlatok, a hideg környezet és a meditáció együttesen alkalmasak a szimpatikus idegrendszer akaratlagos aktiválására. Ezúttal arra voltak kíváncsiak, hogy ezek a manőverek hogyan befolyásolják a szervezet gyulladásos válaszreakcióit.

Az egészséges önkéntesekkel végzett kutatásban azt találták, hogy a légzőgyakorlatok megemelik a plazma noradrenalin koncentrációját, és a kísérletileg előidézett gyulladásos reakcióban csökkentik a proinflammatoricus és növelik az antiinflammatorikus citokinek szintjét. Ez arra utal, hogy a légzőgyakorlatokkal célzottan befolyásolható a vegetatív idegrendszer egyensúlyi állapota, és ennek révén a gyulladásos folyamatok is modulálhatók.

https://jamanetwork.com/journals/jamadermatology/fullarticle/2790388

A gyulladásos és immunfolyamatok modulálása állt a fókuszában annak a metaanalízisnek is, amely a JAMA bőrgyógyászati szekciójában jelent meg. 

Az atopiás dermatitis terápiájában az elmúlt évek során jelentős előrehaladást hozott az új immunmoduláló biológiai szerek és Janus-kináz inhibitorok megjelenése, ezekkel kapcsolatban számos randomizált klinikai vizsgálat ismert. Amikor ennyi új hatóanyag jelenik meg egyszerre, persze mindig az a kérdés, hogy ezek egymáshoz képest hogyan tudnak teljesíteni. 

Mivel a közvetlen, fej-fej melletti összehasonlítások nem túl gyakoriak, nem marad más hátra, mint a metaanalízis. A legutóbbi ilyen elemzés két évvel ezelőtt jelent meg, ennek a frissítését végezték most el. Hogy ez mennyire időszerű volt, azt jól mutatja, hogy ezalatt a két év alatt 21 új klinikai kutatási eredményt publikáltak ebben a témakörben. 

Ez a betegellátás szempontjából is kiemelt jelentőségű természetesen, mivel egyrészt már piacon vannak olyan JAK gátló és biológiai szerek amelyek a konvencionális immunszuppresszív kezelésekhez képest lényegesen jobb eredményt és kedvezőbb mellékhatás profilt érnek fel. Másrészt arról se feledkezzünk meg, hogy sok hazai vizsgálati centrum is van, ahol a betegeknek lehetőségük van akár a legkorszerűbb kezelések korai kipróbálására is, ami azért is fontos, mert a betegség olykos igen súlyos lefolyású, akár munkaképtelenséghez vezet és ez általában a fiatal felnőtt korosztályt érinti

https://journals.plos.org/plosmedicine/article?id=10.1371/journal.pmed.1003980

Na de mennyire lelkesedjünk, ha azt halljuk, hogy ilyen sok klinikai vizsgálat indul? 

Körülbelül 10 évvel ezelőtt jelent meg egy érdekes metakutatási tanulmány arról, hogy az ezredforduló táján a jóváhagyott randomizált klinikai vizsgálatok mintegy negyedét idő előtt megszakították, és 44%-uk eredményeit a 12 éves utánkövetési idő elteltével sem hozták nyilvánosságra. A tanulmány szerzői kíváncsiak voltak arra, hogy egy évtized alatt javult-e a klinikai vizsgálatok transzparenciája. Pár másodperc szünet: mindenki tippelhet az eredményre… 

Nos, a válasz az, hogy nem javult – a 10 évvel ezelőtti 25%-ról ugyanis most már 30%-ra emelkedett a tervezett idő előtt leállított klinikai vizsgálatok aránya. A publikálatlan kutatások aránya valamelyest javult ugyan, de még így is minden ötödik vizsgálat eredménye nem jelenik meg a nyilvános adatbázisokban. És még mielőtt valaki a gyógyszergyárak etikátlanságát kezdené emlegetni, sajnos a legrosszabb regisztrációs arányokat éppen a vizsgálók által kezdeményezett vizsgálatok esetében találták.

https://www.cell.com/iscience/fulltext/S2589-0042(22)00229-2

Egy egészen meglepő, kreatív diagnosztikus lehetőséget hagytam a végére. 

A rosszindulatú daganatok diagnosztikája gyakran időigényes, invazív és drága. Pár éve jelent meg az első közlemény arról, hogy kutyákat be lehet tanítani arra, hogy a tüdőrákos betegek leheletét szaglás alapján megkülönböztessék az egészségesekétől. 

Bár a próbálkozás ígéretes volt, a gyakorlati bevezetés erősen kérdéses. A kutyákkal mint biodetektorokkal ugyanis számos probléma járna együtt. A kiképzésük meglehetősen időigényes: két kutyával, öt hónapos tréninget követően 90%-os pontosságot tudtak elérni.

Francia kutatók egy olcsóbb megoldást próbáltak keresni – hangyákat. A hangyák szaglása kiváló az iScience-ben most publikált cikk szerint és tökéletesen alkalmas lehet a feladatra. Az in vitro vizsgálat során a hangyák képesek voltak különbséget tenni nemcsak a daganatos és nem daganatos minták között, de a különböző daganatos sejtvonalakat tartalmazó minták között is. 

Ami az észlelés pontosságát illeti, nem maradtak el a kutyáktól, viszont amiben nagyságrendekkel jobbak voltak, az a betanításához szükséges idő. A több hónappal szemben ezeknek az apró rovaroknak mindössze harminc perc tanulási időre volt szükségük. A nagyon egyszerű, a kondicionálási protokoll egy pár napos tréningen elsajátítható. Maga a vizsgálat rendkívül olcsó, és bárhol bárki által elvégezhető. Ez a kreatív megközelítés ráadásul számos más betegség diagnosztikájában is alkalmazható lehet. Meglátjuk…