Jó napot kívánok kedves kollégák! A DrHírek újabb adásával jelentkezünk. Ismét olyan rendkívül érdekes hírekkel szolgálhatunk, melyek a populáció széles rétegeit érinthetik.
Első hírünkben egy Japánban végzett kutatásról számolunk be, melyben azt vizsgálták, milyen mértékben befolyásolják az elhízást az örökletes tényezők. Az eredmény első hallásra meglepő lehet, ugyanis az eredményre nem vezető fogyási kísérleteket gyakran indokolják a kedvezőtlen genetikai háttérrel.
A tanulmányban azt vizsgálták, hogy mennyire előrejelezhető genetikai kockázati pontszámokkal a testsúlycsökkentő beavatkozások eredményessége. Az eredmények pontosabb előrejelezhetőségének érdekében bevezettek egy új hatékonysági pontszámot is. A kutatás retrospektív elemzésen alapult, amelyben 145 japán résztvevő adatait dolgozták fel. A résztvevők számára egy 8-12 hetes programot írtak elő, amely többek között alacsony szénhidráttartalmú étrendből és ellenállásos edzésből tevődött össze. A genetikai kockázatot elhízással összefüggő SNP-k, vagyis egypontos nukleotid-polimorfizmusok alapján számították. A programot sikeresen teljesítő résztvevők testtömegindexe és más antropometriai mutatói szignifikánsan csökkentek. A kutatók azt találták, hogy míg a genetikai kockázati pontszám önmagában nem alkalmas a BMI százalékos változásának előrejelzésére, az általuk megalkotott pontszám jobban korrelált a valós eredményekkel. A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a testsúlycsökkenés az alacsony szénhidráttartalmú étrend és az ellenállásos edzés kombinációjával a genetikai kockázattól függetlenül elérhető. Tehát az életmódbeli tényezők sokkal jelentősebb szereppel bírnak az elhízásban. Így egy sikertelen fogyási kísérletet követően érdemes lehet értékelni, hogy valóban megfelelő volt-e az étrend vagy a mozgás mennyisége. Az eredmények erősítik továbbá a személyre szabott testsúlykezelési stratégiák kialakításának szükségessét is.
Anyai védőoltásokkal csökkenthető az újszülöttek kórházi ellátásának szükségessége
Egy nagyszabású olaszországi vizsgálat eredményei szerint a terhesség alatt beadott influenza- és szamárköhögés elleni védőoltások jelentős védelmet nyújtanak az újszülöttek számára. Emellett számottevően csökkentik a kórházi felvételek és sürgősségi ellátások számát az első hónapokban.
A kutatás hátterében az áll, hogy az elmúlt években világszerte erősödött a védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság, miközben az újszülöttek különösen veszélyeztetettek bizonyos fertőző betegségekkel szemben. A vizsgálat célja az volt, hogy felmérje: a terhesség során alkalmazott influenza- és DTP-oltások milyen mértékben csökkentik a hat hónaposnál fiatalabb csecsemők influenzához és szamárköhögéshez köthető kórházi kezeléseit.
A populációalapú kohorszvizsgálat az olaszországi Lombardia régió egészségügyi adatbázisaira épült. Az elemzésbe azok az édesanyák kerültek be, akik 2018 és 2022 között élve született gyermeket hoztak világra. A kutatók összehasonlították, hogy milyen egészségügyi ellátást igényeltek az influenza- vagy Di-per-te-vakcinával oltott, illetve a nem oltott anyák gyermekei
Az eredmények egyértelműek voltak: az oltott édesanyák csecsemőinél szignifikánsan ritkábban volt szükség influenzával vagy szamárköhögéssel összefüggő kórházi felvételre vagy sürgősségi osztályos ellátásra. Az influenza elleni oltás becsült hatékonysága közel 70 százalékosnak, míg a szamárköhögés elleni Tdap-vakcina hatékonysága közel 90 százalékosnak bizonyult.
A vizsgálat ugyanakkor arra is rávilágított, hogy az anyai átoltottság mértéke továbbra is alacsony: az influenza elleni oltást a várandós nők mindössze 6 százaléka, a DTP-vakcinát pedig valamivel több mint 40 százalékuk kapta meg.
A kutatók szerint az eredmények megerősítik az anyai immunizáció kiemelt szerepét a csecsemők védelmében, különösen az élet korai szakaszában, amikor a saját immunrendszerük még fejletlen. A szakértők hangsúlyozzák: a terhesség alatt adott védőoltások nemcsak biztonságosak, hanem hatékony eszközei is a súlyos fertőzések megelőzésének.
A tanulmány konklúziója szerint az oltási hajlandóság növelése érdekében célzott tájékoztató és prevenciós kampányokra van szükség a várandós nők körében. Az eredmények összhangban vannak a jelenlegi nemzetközi irányelvekkel, amelyek a terhesség alatti influenza- és DTP-oltások alkalmazását javasolják az újszülöttek egészségének védelmében.
Harmadik számú hírünk, ami egyben a mai adás utolsó híre is, az aneszteziológia területére kalauzol minket.
Az opioidok bár nagy hatékonyságú szerek, súlyos mellékhatásaik miatt alkalmazásuk körültekintést igényel. Így van ez az aneszteziológia területén is, ahol egyre inkább igyekeznek előtérbe helyezni az opioidmentes megoldásokat. Egy vizsgálatban összehasonlították az opioidmentes és az opioidokat alkalmazó anesztéziás stratégiákat. Kiemelt figyelmet fordítottak a posztoperatív fájdalomra és egyéb klinikai kimenetelekre gyakorolt hatásokra.
A szerzők szisztematikus áttekintést és hálózati metaanalízist végeztek randomizált, kontrollált vizsgálatok alapján. Összesen hat különböző anesztéziás stratégiát hasonlítottak össze felnőtt betegek körében. Köztük voltak opioidmentes és opioidot alkalmazó anesztéziás eljárások is, egyes esetekben regionális anesztéziával kiegészítve. Az elsődleges végpont a posztoperatív fájdalom mértéke volt. Másodlagos végpontként értékelték a posztoperatív opioidfelhasználást, valamint a posztanesztéziás őrzőből való elbocsátás idejét. Vizsgálták továbbá a kórházi tartózkodás hosszát, valamint a szövődmények előfordulását is. Ide tartozik többek között a posztoperatív hányinger és hányás.
A posztoperatív fájdalomcsillapítás szempontjából egyértelműen a regionális anesztéziát alkalmazó technikák bizonyultak a leghatékonyabbnak. A regionális anesztéziával kombinált, opioidmentes anesztéziás eljárások a fájdalom tekintetében kiemelkedő eredményeket mutattak 2, 12 és 48 órával a műtét után, bár az evidencia szintje alacsony volt. Amennyiben regionális anesztéziát alkalmaztak, az opioidmentes és opioidot tartalmazó technikák közötti különbségek minimálisnak bizonyultak. Ebben az esetben az evidenciák bizonyossága közepes. Regionális anesztézia nélkül mindkét stratégia magasabb fájdalomszinttel és nagyobb mértékű posztoperatív opioidhasználattal járt. Az opioidmentes megközelítések – különösen regionális anesztéziával kombinálva – a posztoperatív hányinger és hányás előfordulásának alacsonyabb arányát eredményezték.
A vizsgálat legfontosabb megállapítása, hogy a posztoperatív fájdalomcsillapításban a regionális anesztézia kulcsszerepet játszik. Megfelelő regionális érzéstelenítés mellett az intraoperatív opioidok hozzáadott értéke csekély. Regionális anesztézia hiányában egyik vizsgált stratégia sem biztosított egyértelmű fájdalomcsillapítási előnyt. Az opioidmentes technikák ugyanakkor csökkenthetik a posztoperatív hányinger és hányás előfordulását. Az eredmények alapján indokolt a regionális anesztézia előnyben részesítése, és megfelelő körülmények között az intraoperatív opioidok elhagyása a posztoperatív felépülés elősegítése érdekében.
Amennyiben érdekesnek találta az itt megjelent híreket, további friss tudományos eredményekről az eConsilium felületén tájékozódhat. Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
Ajánlott cikkek:
Források:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/epdf/10.1002/oby.70118
https://jamanetwork.com/journals/jamanetworkopen/fullarticle/2843534
https://associationofanaesthetists-publications.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/anae.70121
Hozzászólás